Wellness

„…már kellemetlenül feszítik a hüvelyemet az ujjai, de meg vagyok hatva, mennyire célratörően és fegyelmezetten igyekszik megtalálni a titkos pontot, a bűvös ritmust, ahol átszakad a gát. Tud a gátról, őszintén megmondtam neki, hogy nehezen élvezek el. Szégyellem magam és zavarban vagyok, hogy nem tudok eléggé elengedve magam összpontosítani, fegyelmezetten megküzdeni az élvezetért – zavarban vagyok a figyelmes gondoskodástól, ahogy az összetört testemet óvja, mégis célratörően, keményen próbál kielégíteni, és egyszerűen, nyersen zavar az idegenség, ahogy először hatol belém a vágyával, a lényével, az illatával, az ujjaival. Megérzi bennem a visszahúzódást, az elernyedést.
- Jobban szeretnéd, ha megkorbácsolnálak? – halkan koppannak a szavai a hátam mögött.
- Igen - suttogom.
- Huszonötöt fogsz kapni. Hangosan, érthetően számold. A következőt csak akkor kapod, ha kimondtad a számot. Te diktálod a ritmust.
Nagyon előzékeny. Óvatos, finom, puhatolózó, lenyűgöz az intelligenciája. Az első csapás kissé bizonytalan.
- Egy – mondom hangosan.

Egyre kevésbé tétovák a következő csapások.
- Kettő, három, négy, öt… - felveszem a ritmust, szinte puskaropogásként jönnek a számok. Egyre csípősebben csapnak le a szálak.
- Kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő… - pontos, fegyelmezett tánclépésekként követik a számok az egyre intenzívebb csapásokat.
- Tizenhat, tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc… - teljesen tűzbe jöttem, szinte úszom a fájdalomban.
- Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom – szinte ziháló, eksztatikus mantra a célegyenesben, aztán keményen koppan a vége:
- Huszonöt.
Tapintható a csend és a sóhaj is. A hátamra gördülök. Rámosolyogok, de közben csak azt érzem: helyreállt a világ rendje. A békesség kívül és belül összefolyik, és én feloldódom ebben a nedvességben.
Kissé zavartan néz rám, és gyengéden végigsimít az arcomon:
- Most simultál ki teljesen. Te most pihensz igazán. Neked ez egy wellness kúra.
- Igen – mosolygok szélesen, boldogan. – Mondtam, hogy én egy ilyen lájtos, napsugaras mazo vagyok, aki szeret békés, polgári életet élni a pálcájával, a korbácsával meg a kedves partnerével.
- Én ezt így nem mondanám – mondja eltűnődve. – Még soha nem hallottam ilyen kemény beszámolást. Szinte szívtad magadba, habzsoltad. Mint aki nagyon-nagyon ki van éhezve…
Aztán betakargatott óvatosan a nagy franciaágyon, én meg doromboltam elégedetten, és cirógatott az ablakon beáradó délutáni aranyfény…”

Sóhajtásnyi szünet

2009.01.23.

Betegen minden más. Egyszerre élesebb és tompább a világ. Nagyon leszűkül és kiélesedik azokra mindennapi rutinokra, szükségletekre, amiket máskor öntudatlanul csinálsz végig, mindenféle erőfeszítés nélkül. Lélegzetet venni megpróbáltatás, lemenni a boltba kimerítő, hátradőlni vagy felülni kész kálvária. Ez felemészti az energiáid nagy részét, ezekre összpontosítasz, fegyelmezed magad, hogy végigcsináld, hogy ne törj le attól, hogy alig-alig vagy most ennél többre képes. Persze, próbálod mellette elvégezni azt, amit már bevállaltál és lemondhatatlan, illetve próbálod fenntartani a normális működés látszatát, meg készülsz a szebb jövőre:).

Éppen ezért itt is igyekszem kommunikálni, ismerkedni annyira, amennyire bírok, de belül mosolygok: most valahogy nagyon másnak látszik ez a világ is. Őszintén szólva, ilyenkor nehéz felvenni a fétisdíva megszokott szerepét, nehéz játékosan, könnyedén évődni. Olyan, mintha vastagon korrektoroznám a szem alatti árnyékokat, kicsattanóan egészséges, fényes piros szájfényt mázolnék az ajkaimra, vagy túlzóan bronzbarna púderrel és harsányan élénkszínű pirosítóval leplezném az arcom sápadtságát. Valahol mégis erőltetni a megszokott működést - ahogy nagyon tisztelem nagyapáinkat azért, mert minden reggel megborotválkoztak a lövészárokban. A háborúban is rendet kell tartani, a bajban is erős védőbástyája a normalitásnak a rutin rituális imitálása, avagy nőiesen: a leheletnyit eltúlzott smink a betegágyban.

Mégis - a szívem mélyén olyan fájdalmasan tisztán látom, hogy most igazából csak szeretetre, törődésre, érintésre, gondoskodásra van szükségem. Mit bánom én az összes szexuális izgalmat - sőt, nem is az enyémet, hanem mások szexuális izgalmát -, amikor csak esendő, sérülékeny ember vagyok. Amikor a fájdalom együtt lüktet a szívemmel. A levelek és a szándékok nagy része fakó, színtelen, önző, amire semmi, de semmi szükségem. Mindenkit tiszteltetek, de a többség olyasmit kínál, sőt, tukmál, ami nekem nem kell, nem jó, csak róla szól, még ha ennek ő nincs is tudatában. Pőrén vagyok most együtt a hiánnyal, a társkapcsolatból körém font szeretetháló hiányával, és didergek...

Mégis, amint kicsit jobban lettem az első kezelés után, rögtön befűzettem magam a tűzpiros új lakkfűzőmbe. Magasabbra a tetőt, ácsok, azaz holnap reggel erősebb vonalat rajzolok a csillámló éjfekete tussal a virtuális szemem fölé...

Gyógyító érintés

2009.01.19.

Volt egy kisebb balesetem a múlt héten, amitől szó szerint a padlóra kerültem. Elég rendesen megroppantam testileg-lelkileg, mert amúgy is kimerültem, lemerültem érzelmileg és fizikailag a múlt év végére. A baleset után minden mozdulat fájt, a levegővétel is gondot okozott, sem ülni, sem feküdni, sem aludni nem tudtam. Persze, lehet erre azt mondani, hogy mazochistaként akár folytonos gyönyörforrásként is felfoghattam volna az egészet. Az igazság azonban az, hogy egy mazochista számára is létezik jó és rossz fájdalom, ráadásul ahogy mindennek megvan a maga elrendelt ideje, úgy a fájdalomnak is. Más dolog felkészülni a fájdalomra reszkető szívvel, várakozva-vágyakozva, elfogadni a számomra kedves kézből, gyönyörrel, izgalommal keverten, átélni a szépen felépített ívét és gondosan tervezett dinamikáját, aztán megpihenni az orgazmus után pihegve az ölelő karokban - bene gesserit, jól viselted. Az a jó fájdalom. A rossz fájdalom erőszakos, alattomos, céltalan, otromba, nincs kifutása, nem vezet sehová, és nincs szépen levezetve. Agresszív, hívatlan, kellemetlen vendég a testemben. Hát ez most ilyen volt.

Szerencsére még december végén, amikor masszőrt kerestem, belefutottam a neten egy régi, sok éve nem látott kedves ismerősöm honlapjába, aki mindenféle alternatív gyógyászati módszerekkel foglalkozik. Meg is beszéltük, hogy januárban megmasszíroz, de hát, ugye, kénytelen voltam SMS-ben értesíteni a kellemetlen affér után, hogy ez most bizonytalan időre elhalasztódik. Ő perceken belül felhívott, kikérdezett, majd mosolyogva megállapította, hogy pont most van szükségem egy kis energiára, akupresszúrára és minden egyéb jótékony hatású érintésre. Délután eljött, és bő félóra alatt talpra állított - szó szerint. Teljes bizalommal adtam át magam az érintéseknek, a nyomkodásnak. Néha azt kérte, csak dőljek bele a karjába, ne én dolgoztassam az izmaim, csak engedjek neki, hagyjam, hogy irányítson, húzzon, fordítson. Pontosan olyan volt, mint egy jó dom: figyelmes, gondoskodó, nyugodt, érzékeny. Jó, az azért mosolyogva elhangzott a szájából, hogy "nem árt némi szadista beállítottság ehhez a dologhoz, különben nem bírnám elviselni, mekkora fájdalmat okozok bizonyos mozdulatokkal", mégse volt az egésznek semmi szexuális jellege. Nagyon testi volt és nagyon érzéki, de mégsem szexuális töltetű. A kezelés után felkeltem, felélénkültem, teát főztem. Egészen jól éreztem magam, de azt tapasztaltam meglepve, hogy fájdalmasan lüktetni kezdenek az izmaim a problémás helyen. "Mert most tért vissza beléjük az élet" - mondta csendesen. És belém is akkor tért vissza: a gyógyító érintéstől. És innen nézve már nem baj, hogy sajogva lüktet a szívem...