Keresem a szót

Vannak időszakok, amikor elfogy a szó. Mert nem helyénvaló. Talán különös egy ennyire intim témájú blogban ezt írni: az intimitásomat őrzöm. Az intimitás számomra az otthon szinonímája, és, mint tudjuk, azért vagyunk a világon...

Több mint két hónapja próbáljuk újrarendezni fejben magunkat Ziggyvel. Amióta félig együtt élünk. Azaz az első pillanattól. Erről még nem tudok mit írni, túlságosan változóban van minden.

Most a képek ideje van, eddig 1300-at készítettünk.

Ötkarikás tavasz

Ha már a héten a termálmedencében belém költözött a nyár, legalább érezni akartam a bőrömön a tavaszt, de a hideg, metsző szélben sehol sem találtam. Elmentem hát megízlelni. Tudtam, hol fogják tányérba sűrítve elém rakni az aznap esszenciáját.

Bevezetésként a Tatuin kettős napja aranylott a hófehér tányéron, rántott kecskesajt ízzel, balzsamecetes ruccolával körítve. A sötét kérgű, mályvaszínű, ruganyos, omlós marhaszeletet hatalmas sókristályok ékesítették, és már az adriai nyárról dalolt halkan alatta a tejszínes rizottó. De a tavasz íze igazából a marhaszelet kishúgát, a valószerűtlenül ártatlanul rózsaszín bárányszeletet körítő zöldségbokrétából bomlott ki: padlizsán, cukkini, paprika, zöldbab, spenót, sárgarépa, fehérrépa, fokhagyma - bódító tavaszi zsongás. A végén már csak szélesen mosolyogtunk egymásra a napsárga vaníliaöntetben fürdőző túrós rétessel. A citromhéj, a mazsola és a savanykás túró íze egyszerre játszott a nyelvemmel, és a medve végképp felébredt téli álmából. Bor, mámor, hetedik kerület, az idő helyretolva a maga rendes, komótos, élveteg-álmatag rendjébe, és ebben az időtlen hétköznap délben nincs rosszkedvű ország, naiv portyák, unalmas piknikek…

(A kép még decemberben készült az Olimpia étteremben - Sáfrányos leves feketekagylóval és véreshurkával)

The Second Coming (Watsu II.)

Ma, a termálmedencében döbbentem rá, hogy kitört a nyár. Lehunyt szemmel is láttam, ahogy szétterpesztik a csíkos napozóágyakat, kinyit a lángossütő és kavarog a fokhagyma nehéz illata a sűrű nyári levegőben, ahogy megszólalnak a táskarádiók, és mindenki ropogósra grillezteti magát a nappal. Apu ölbe vett és játszott velem végre, mert Apu olyan keveset ér rá évközben. De most vidrázott velem, mert vidrázni a legjobb, csak fogta fejem a vízben, én összeszorítottam a mancsaim a mellem előtt, és úsztam háton, bumfordin, áramvonalasan és kajánul. Aztán Apa ölbe vett, és Apa erős és biztos, fogta a kis vékony combjaim a nagy erős combjával, és hátradöntötte a fejem, hogy ringatózzak, miközben magasra emelte a kezem a vízből. Föööl meg le, ahogy egy szellő hintáztatja az ágat…

Közben Apa szól, hogy engedjem el magam… persze, ficánkolok megint, azt mondják, hogy nyughatatlan a gyerek… Na, jó, Apa biztos valami jót tervez, nekem meg igazából olyan jó csak lenni ernyedten, mint a rongybaba.

A fejemen érzem a zsebkendőt, hogy ne égjen meg a fejem búbja, a négy sarkán csomó, és Tomi bátyám bíztat a partról, hogy Dundi Fógel: picit kövér vagyok, igen, de olyan kicsattanóan egészséges, mint aki napi két narancs levét issza, és persze fityiszt mutatok neki. Futólag látom még Bornai Tibort, aki hamburgert eszik a mólón.

A táskarádiók recsegnek, és nagy a sor a lángosos előtt, de kit érdekel, ha Apa velem játszik, és kacagok, önfeledten, hogy ez jó, ahogy Apa brrr, brrr, mint a gép szánt velem a vízben jobbra-balra… a nyakába veszi a lábam és úgy enged el, mert tudja hogy nem fogok megfulladni, tartja fejem, mint kisbabakoromban. Apa a szememben egy hős személy, Apa kocsit hajt… De Apa most kihúzza lábam, aztán meg összecsomagolja. Apa, ez nem olyan jó, vigyél inkább hátiban, mert az nekem jár. Engem hátiban kell, hogy vigyenek.

Aztán az ölébe von, hátulról, én meg beleomlok az apaölbe. Itt minden jó, és biztonságos. Két oldalról kezdi masszírozni a nyakam. És felnyögök a brutális fájdalomtól – meg az izgalomtól. Apa abban a pillanatban átváltozik egy sötét hajú férfivá, aki a hálószobám sarkában sűrűsödött össze az éjszaka homályából. (Rém)álom, vágy és képzelet. Testes most is, de a test csak tömeg, nincs súlya a vízben – hogy is lehetne annak, aki árnyékokból sűrűsödött össze? Szorítanak a combjai, és ezek férficombok, és én nőként roppanok össze köztük. Aztán a nyakamra szorított kézzel emel ki derékig a vízből, és tudom, hogy így fogok meghalni, és el fogok élvezni a kezei között a haláltusámban, ahogy kontrollálja a lélegzetem. És löki ki a mérgeket és a vágyakat megint, a hasamon, az ágyékomon át, köpül az alfelemmel, ahogy oda-vissza lök a combján, a lábszárán. Én csak vakon engedelmeskedem, nőként, nem, nem is, rongy- és próbababaként, mert tudom, hogy amit tesz, az jó, és nekem ez a tudat a boldogság.

Aztán keresztre feszít a két kezével, miközben érzem a teste melegét a derekamtól lefelé, és lehunyt szemmel nézek végig a szomjúságtól haldokló növényeken, lefelé a hegyről. A por kavarog, és távolról látom, ahogy a nyár belovagol Jeruzsálembe. Nyár van. Tudom. Sőt, azt is, hogy odalenn, messze délen, az örökös napsütésben, a sivatag mélyén fojtón, sárgán vibrál az eljövendő…

William Butler Yeats: A második eljövetel

Ismeretlen katana

Női rónin vagyok. Rónin, mert valaha szamuráj voltam, de elvesztettem az uram, és a becsületem, és azóta zsoldos vagyok. Szamuráj etika vezet. A becsületé, a hűségé, de nem lehetek hűséges igazán, mert az összetört kínai vázát nem lehet megragasztani. A testem, a lelkem maga az a feszültség, ami a lojalitás parancsa és a gazdátlanság bánata között feszül.

De bonyolultabb: nő vagyok, nem csak ember. A nőnek egy különös alesete, amit szinglinek hív a kurrens, trendi szóhasználat: fonnyadó gyereklány, kivénhedt Lolita, aki soha nem lett asszonnyá. Olyan rónin vagyok, akinek sosem volt igazi ura, aki fogadta és felelősen viselte volna a hűségét. Az idő tett róninná, nem a saját árulásom, vagy a sors tragédiája. Ebben a sorrendben. Az asszony számomra a termékenység, a tejtől duzzadó mell, az, aki magától és magában természetes életörömmel van, szavak nélkül, csak létezik és örömöt sugároz a világban. És ez nem vagyok, nem lettem, a rózsabimbó kipattanás nélkül hal hamvába. Lepréselt bimbó leszek két pergamenlap között, amit talán én írhatok tele, nekem most ez a dolgom.

(A Hattori Hanzo penge nincs a képen. Talán azért, mert a szellemet még nem tudom vizualizálni. Vagy talán azért, mert még nem vagyok kész rá, hogy viseljem.:))

Újra az anyaméhben (Watsu víziterápia)

A termálmedence felett pára gomolyog, álomszerűen ködlenek fel a víz mellett tornyosuló fenyőfák. Hihetetlen luxusnak tűnik, hogy hópelyhek olvadnak szét a meztelen karomon, miközben a combomat a testmeleg víz cirógatja – és mindez hétköznap délelőtt.

Odavezet a víz alatti padhoz, leültet, kinyújtja a kezét, én belehelyezem a magamét, lehunyom a szemem, lehúz a padról, és elkezdődik az utazás. Lebegek a vízben, a tenyerébe veszi a fejem, úgy tart, mint egy kisbabát, finoman emeli meg a térdem a másik kezével, és jobbra-balra úsztat. Aztán már csak a fejemet tartja, a hátamon siklok a vízben, mint egy vidra, kígyózik a lábam jobbra-balra. Nem is, már sellő vagyok, nem vidra, érzem, ahogy összenőnek a lábaim, és beborítják az ezüstpikkelyek…

A meleg, vizes arcomra kis tűszúrásként hullanak a hópelyhek, hogy aztán finom, hűsítő érintésként olvadjanak bele a meleg nedvességbe. Az ölébe vesz, és elkezdi kihúzni a karomat, majd a lábamat. A végébe belejajdulok, nagyon fáj, de jó, borzongató fájdalom ez. Mintha most ébredne a testem egy álomból, olyan, mint a reggeli nyújtózkodás, lefoszlik a testemről az éjszaka mozdulatlan dermedtsége. Fájdalmasan sóhajtanak a tagjaim, de örömmel ízlelik a végtelent. A gerincoszlopom teleszkópos, nem is tudtam, növök felfelé megcsókolni a napot. Végigdögönyözi a hasamat a víz alatt, erős masszírozással löki kifelé a mérgeket. Majd megint a hátamon lebegek, ritmikusan, erőteljesen emelgeti ki a vízből a fenekem, most a vágyaim és a szexuális energiáim lövellnek ki a vízbe.

Aztán megint csak lebegek, vidrasellőként kígyózom körben a medencében, ahogy húzza a kisbabát a fejénél fogva, és egy idő után már maga vagyok a víz, kívül-belül teljesen azonos az élettel, semmi feszültség, semmi örvény, csak áramlás szabadon…és ott vagyok az armorikai partok előtt, ahol néma, darabos sziklákkal szakad bele a világ a nyugati óceán végtelen kékjébe, de az a víz most türkizszínű, meleg, kénes szagú, és én magam vagyok az a víz, ott, a világ kezdeténél és végénél, az idők kezdeténél és végénél, a közeg, amiben az élet születik, csordultig tele élettel, maga az élet… és folynak a könnyeim a bizonyosságtól, hogy meg kell szülnöm a még meg sem fogant kislányom, hiszen ez a csoda ott van, mindig velem, a méhembe zárva…

Valószerűtlen újra érezni a pad keménységét a fenekem alatt. Másodpercekig tart, amíg rádöbbenek, hogy már nem érzem a testét. Percekig tart, amíg ki tudom nyitni a szemem, és további percekig, amíg visszatérek. Önkéntelenül is visszabújok az ölébe, és dünnyögve mesélek az armorikai partokról, a kislányról, a sellőségről. Jövő héten, ugyanekkor, ugyanitt. Nem élhetek többé a trip nélkül.

Wellness

„…már kellemetlenül feszítik a hüvelyemet az ujjai, de meg vagyok hatva, mennyire célratörően és fegyelmezetten igyekszik megtalálni a titkos pontot, a bűvös ritmust, ahol átszakad a gát. Tud a gátról, őszintén megmondtam neki, hogy nehezen élvezek el. Szégyellem magam és zavarban vagyok, hogy nem tudok eléggé elengedve magam összpontosítani, fegyelmezetten megküzdeni az élvezetért – zavarban vagyok a figyelmes gondoskodástól, ahogy az összetört testemet óvja, mégis célratörően, keményen próbál kielégíteni, és egyszerűen, nyersen zavar az idegenség, ahogy először hatol belém a vágyával, a lényével, az illatával, az ujjaival. Megérzi bennem a visszahúzódást, az elernyedést.
- Jobban szeretnéd, ha megkorbácsolnálak? – halkan koppannak a szavai a hátam mögött.
- Igen - suttogom.
- Huszonötöt fogsz kapni. Hangosan, érthetően számold. A következőt csak akkor kapod, ha kimondtad a számot. Te diktálod a ritmust.
Nagyon előzékeny. Óvatos, finom, puhatolózó, lenyűgöz az intelligenciája. Az első csapás kissé bizonytalan.
- Egy – mondom hangosan.

Egyre kevésbé tétovák a következő csapások.
- Kettő, három, négy, öt… - felveszem a ritmust, szinte puskaropogásként jönnek a számok. Egyre csípősebben csapnak le a szálak.
- Kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő… - pontos, fegyelmezett tánclépésekként követik a számok az egyre intenzívebb csapásokat.
- Tizenhat, tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc… - teljesen tűzbe jöttem, szinte úszom a fájdalomban.
- Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom – szinte ziháló, eksztatikus mantra a célegyenesben, aztán keményen koppan a vége:
- Huszonöt.
Tapintható a csend és a sóhaj is. A hátamra gördülök. Rámosolyogok, de közben csak azt érzem: helyreállt a világ rendje. A békesség kívül és belül összefolyik, és én feloldódom ebben a nedvességben.
Kissé zavartan néz rám, és gyengéden végigsimít az arcomon:
- Most simultál ki teljesen. Te most pihensz igazán. Neked ez egy wellness kúra.
- Igen – mosolygok szélesen, boldogan. – Mondtam, hogy én egy ilyen lájtos, napsugaras mazo vagyok, aki szeret békés, polgári életet élni a pálcájával, a korbácsával meg a kedves partnerével.
- Én ezt így nem mondanám – mondja eltűnődve. – Még soha nem hallottam ilyen kemény beszámolást. Szinte szívtad magadba, habzsoltad. Mint aki nagyon-nagyon ki van éhezve…
Aztán betakargatott óvatosan a nagy franciaágyon, én meg doromboltam elégedetten, és cirógatott az ablakon beáradó délutáni aranyfény…”

Karcsú, fekete és hajlékony

Ez a közös a kedvenc BDSM eszközeimben. Illetve emellett még a korbács és a lovaglópálca csípős is, és mindkettő bőrből van. A sima játékhoz (nem shibarihoz) használt köteleim puha pamutból készültek. Mindegyik ott van mindig az ágyam mellett: részben azért, mert szépek, részben azért, mert kedvesek a szívemnek. Dísztárgyak is, de ennél sokkal többek. Mindig rácsodálkozom, hogy ezek a levegőnél alig sűrűbbnek tűnő, karcsú és éteri eszközök micsoda intenzív, pontos és mindent elborító fájdalmat, illetve totális korlátozottságot képesek okozni.

A pálca olyan, mint egy két tőrrel felszerelt, fürge mozgású, táncoslábú bárd egy szerepjátékban. Hajlékony, gyors, és nagyon pontos. Kegyetlenül hasító, csípős fájdalmat tud okozni, de simogatni is lehet vele.

A korbács kevésbé pontos, de nagyon intenzív, ahogy ezer szállal elborít – ez is hol fájdalmasan, hol simogatóan. A visszacsapó szálak okozzák a legfájdalmasabb, és persze nem várt, kiszámíthatatlan ingereket. Szeszélyes, finom, különleges eszköz. Ha két korbács, vagy a korbács és a pálca együtt kényeztet értő és érzékeny kezekben, az egészen kivételesen káprázatos élmény.

A kötelek számomra a BDSM építőkockái. Tényleg a LEGO-hoz hasonlatosak: bármire felhasználhatók, világokat lehet építeni (fonni) belőlük és ezek adnak igazán teret a kreativitásnak. A szexshopokban kapható drága „célszerszámok” kevésbé vonzanak: mondjuk egy nyakörvvel kombinált csukló- és bokabilincs árából már elég rendes mennyiségben és minőségben lehet esztétikus köteleket venni, amik aztán nem csak erre az egy célra használhatók fel. Azért vágytam gyerekkoromban is jobban a LEGO-ra, mint mondjuk egy miniatűr játék mosógépre, mert a LEGO-s doboz ezernyi világ megunhatatlan ígéretét rejtette: 1000 in 1. A kötél lehet bilincs, szemtakaró, nyakörv, fűző, nyitott tangabugyi, péniszgyűrű – és a legjobb, ha folyamatosan változik, átalakul, és a játék közben ebből minél több alakot felvesz. Hüpp, hüpp, hüpp, Barba trükk, avagy papucs orrán pamutbojt. Hiába, a BDSM végül mégiscsak a homo ludens kedves esti szórakozása:)…

De azért még egy vallomás idekívánkozik a végére: bármennyire is csodálom ezeket az eszközöket (és talán ez az érzés áll bennem a legközelebb a fetisizmushoz), valójában mégis valahol magamat látom bennük. Kacsúk, finomak, hajlékonyak, mégis kegyetlenek, pontosak, fürgék és kihívást jelentenek – Nárcisz pedig olyan szeretettel tud nézni a tükörbe:)…

Kamaszkorunk legszebb daca: újratöltve

Ágnes: Titkaid (Dés-Berencsi)

Azért éneklem végig ezt a számot minden alkalommal a videót nézve, mert szinte pontosan így tér vissza kísérteni az elalvás előtti alfában nekem is ez a laza, friss, kócos, romantikusan durcás szöveg a magyar James Deantől/River Phoenixtől. Pár évtizeddel idősebben, jó pár ránccal gazdagabban, kissé meghökkenve, hogy már a gyerekeim lehetnének az akkori szenvedélyeim, de ez valahol mégis én vagyok, és, ugye, mindez örök és elpusztíthatatlan... Meg azért is, mert Frenyó Ágnestől már tíz éve valami ilyesmit vártam, bár igazából nem tudom, mit éreztem meg benne. Valami hasonlóságot biztosan. Amit fényesen igazol a kismellű nőnek előnytelen fűző választása is:)...

Glamúr és lakk: fétis - de nem az igazi

2009.01.31.

Szenvedélyesen gyűjtöm a lakkruhákat. Először fotózáshoz szereztem be néhány darabot, aztán az első fétisbarát szórakozóhely megnyílása után már felbátorodtam, és esti viseletként hordani is elkezdtem őket - egyelőre csak ebben a kávézóban. Kiskoromtól vonzott a csillogás, a színpadias öltözék, az extravagáns, jellemzően darkos külső, a jelmezek. Amióta az eszemet tudom, sóvárgok azután, hogy beszabadulhassak egy színházi vagy kölcsönzői jelmezraktárba, és kedvemre turkálhassak a legyezők, boák, flitteres semmiségek, fényes cicaruhák, csipkeköltemények, franciás fűzők és habzó alsószoknyák között. A helyiségben van persze egy jó nagy tükör, a magányos gyönyör kitűnő forrása, amiben elmerülök, ami előtt órákra megáll az idő...

A lakk szerencsésen egyesít sok mindent, ami mindig is a kedvenceim közé tartozott, sőt, több annál: a punkosnál is extrémebb, a csipkefeketénél is sötétebb, a kisestélyinél is alkalmibb, a szaténfűzőnél is szexisebb, a jelmeznél is álomszerűbb és Ziggy Stardustnál is földönkívülibb. Az idézőjelbe tevés magasiskolája. High-tech Barbie baba, cyber Marie Antoinette, plasztik gótikus királynő. Amikor először megláttam magam talpig lakkban a kávézó öltözőfülkéjének tükrében, elmosolyodtam: címlaplánnyá változtam, fétismodellé, valaki nagyon más voltam, és mégis akkor dugta ki a fejét a világba egy kislány nagyon mélyről, nagyon belőlem, aki már sosem hitte volna, hogy valaha megteheti az első tipegő lépéseit a világban, azokon a 11 centis üvegsarkakon.

A betegség heteiben szinte naponta érkeztek a csomagok légipostán - női módra a kényszerű szobafogságban is vásárlással vigasztaltam magam -, de az új jövevények többnyire tűzpiros színben bontakoztak ki a csomagokból, megtörve a szekrényben a fekete egyeduralmát. Most majd a rózsaszín korszak következik, de a kettő között bekopogtatott egy citromsárga Kill Bill ihletésű cicaruha is, aminek még gyakorlom a viselését. A lakkot meg kell tanulni viselni, a cicaruhát különösen. Elsőre idegen, meg kell szoknunk egymást, mindketten túl merevek vagyunk, tanuljuk egymás hajlatait, zegzugait és a részletek játékát, össze kell simulnunk, együtt kell mozdulnunk. Van valami örömteli érzéki összecsiszolódás a történetben. Persze nem olyan, mint az általam éppen hogy csak megkóstolt latexszel, a lakkal könnyedebb, olcsóbb, játékosabb, kommerszebb, szárazabb, kevésbé bizarr és kevésbé érzéki az élmény.

Pontosan ezért mondják rá a latexfetisiszták: a lakk nem az igazi. Valahol igazuk is van. A lakkban kevesebb a szexualitás és több a flört, mint ahogy én magam sem vagyok igazából fetisiszta, csak flörtölök, kísérletezek, belekóstolgatok az ínyencségekbe, de nem merülök alá ebben az extrémen izgalmas, bűvös világban. Az én szexualitásom valójában jellemzően puritán: a csupasz test, hús és testnedvek megunhatatlan izgalma. A lakkruha meg mindezek csendes tanúja a sarokban, ahová még az első pár perc után vágták oda sietősen...

(A latex különös világába nagyon szeretnivaló, kreatív és egyedi bepillantást nyújt Kriszta ruhásszekrénye a neten.)

Test, mozgás, fény, árnyék

2009.01.24.

Newton azt mondta: minden test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, amíg ezt az állapotot egy másik test meg nem változtatja. Einstein az általános relativitáselméletben ezt valahogy afféleképpen:) pontosította, hogy minden test egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, csak éppen a négydimenziós téridőben. Egyszerűen más, szokatlan látószögből nézett a dologra, amitől mindjárt pofonegyszerűvé vált és kisimult minden, mint a homlokon a ráncok. Az jutott erről az eszembe a napokban, hogy talán azért tűnhet úgy férfi szemmel, hogy egy nő szeszélyes, kiszámíthatatlan és logikátlan időnként, mert más dimenziókban gondolkodunk. Ami férfi szemmel hisztinek tűnhet, az női fejjel, a nők által látott és megélt dimenziókban valójában egyenes vonalú egyenletes mozgás:)...

Úgy gondolom, hogy a férfiak sokkal direktebben, kevésbé áttételesen (ha úgy tetszik, egyszerűbben) reagálnak a külvilágból érkező hatásokra - mintha egy tükröt tartanának a beérkező fény útjába, ami azt visszaveri. A nők ezzel szemben sokkal áttételesebben reagálnak a hatásokra, sokféle szálon futtatják párhuzamosan és oda-vissza a gondolatokat, érzéseket - mintha legalább két tükör lenne a fejünkben, de inkább sok, ami között oda-vissza cikáznak a fénysugarak, mielőtt visszatükröződnének a külvilágba. Az első elegáns, tiszta, világos vonalvezetésű esztétika, a második a pergő-forgó, cikázó fények varázslatos szépsége. És mégis sokkal többször szenvedünk a különbözőség miatt, mint ahányszor őszinte ámulattal csodáljuk a másság szépségét. Így leszünk mágikus, szemet gyönyörködtető fényjelenségekből hisztis tyúkok és érzéketlen tuskók... kár:).

(Az Androméda-ködről készült fotót sajnos az internetről voltam kénytelen ellopni, mert hasonlót még nem állt módomban készíteni.:))

Sóhajtásnyi szünet

2009.01.23.

Betegen minden más. Egyszerre élesebb és tompább a világ. Nagyon leszűkül és kiélesedik azokra mindennapi rutinokra, szükségletekre, amiket máskor öntudatlanul csinálsz végig, mindenféle erőfeszítés nélkül. Lélegzetet venni megpróbáltatás, lemenni a boltba kimerítő, hátradőlni vagy felülni kész kálvária. Ez felemészti az energiáid nagy részét, ezekre összpontosítasz, fegyelmezed magad, hogy végigcsináld, hogy ne törj le attól, hogy alig-alig vagy most ennél többre képes. Persze, próbálod mellette elvégezni azt, amit már bevállaltál és lemondhatatlan, illetve próbálod fenntartani a normális működés látszatát, meg készülsz a szebb jövőre:).

Éppen ezért itt is igyekszem kommunikálni, ismerkedni annyira, amennyire bírok, de belül mosolygok: most valahogy nagyon másnak látszik ez a világ is. Őszintén szólva, ilyenkor nehéz felvenni a fétisdíva megszokott szerepét, nehéz játékosan, könnyedén évődni. Olyan, mintha vastagon korrektoroznám a szem alatti árnyékokat, kicsattanóan egészséges, fényes piros szájfényt mázolnék az ajkaimra, vagy túlzóan bronzbarna púderrel és harsányan élénkszínű pirosítóval leplezném az arcom sápadtságát. Valahol mégis erőltetni a megszokott működést - ahogy nagyon tisztelem nagyapáinkat azért, mert minden reggel megborotválkoztak a lövészárokban. A háborúban is rendet kell tartani, a bajban is erős védőbástyája a normalitásnak a rutin rituális imitálása, avagy nőiesen: a leheletnyit eltúlzott smink a betegágyban.

Mégis - a szívem mélyén olyan fájdalmasan tisztán látom, hogy most igazából csak szeretetre, törődésre, érintésre, gondoskodásra van szükségem. Mit bánom én az összes szexuális izgalmat - sőt, nem is az enyémet, hanem mások szexuális izgalmát -, amikor csak esendő, sérülékeny ember vagyok. Amikor a fájdalom együtt lüktet a szívemmel. A levelek és a szándékok nagy része fakó, színtelen, önző, amire semmi, de semmi szükségem. Mindenkit tiszteltetek, de a többség olyasmit kínál, sőt, tukmál, ami nekem nem kell, nem jó, csak róla szól, még ha ennek ő nincs is tudatában. Pőrén vagyok most együtt a hiánnyal, a társkapcsolatból körém font szeretetháló hiányával, és didergek...

Mégis, amint kicsit jobban lettem az első kezelés után, rögtön befűzettem magam a tűzpiros új lakkfűzőmbe. Magasabbra a tetőt, ácsok, azaz holnap reggel erősebb vonalat rajzolok a csillámló éjfekete tussal a virtuális szemem fölé...

Gyógyító érintés

2009.01.19.

Volt egy kisebb balesetem a múlt héten, amitől szó szerint a padlóra kerültem. Elég rendesen megroppantam testileg-lelkileg, mert amúgy is kimerültem, lemerültem érzelmileg és fizikailag a múlt év végére. A baleset után minden mozdulat fájt, a levegővétel is gondot okozott, sem ülni, sem feküdni, sem aludni nem tudtam. Persze, lehet erre azt mondani, hogy mazochistaként akár folytonos gyönyörforrásként is felfoghattam volna az egészet. Az igazság azonban az, hogy egy mazochista számára is létezik jó és rossz fájdalom, ráadásul ahogy mindennek megvan a maga elrendelt ideje, úgy a fájdalomnak is. Más dolog felkészülni a fájdalomra reszkető szívvel, várakozva-vágyakozva, elfogadni a számomra kedves kézből, gyönyörrel, izgalommal keverten, átélni a szépen felépített ívét és gondosan tervezett dinamikáját, aztán megpihenni az orgazmus után pihegve az ölelő karokban - bene gesserit, jól viselted. Az a jó fájdalom. A rossz fájdalom erőszakos, alattomos, céltalan, otromba, nincs kifutása, nem vezet sehová, és nincs szépen levezetve. Agresszív, hívatlan, kellemetlen vendég a testemben. Hát ez most ilyen volt.

Szerencsére még december végén, amikor masszőrt kerestem, belefutottam a neten egy régi, sok éve nem látott kedves ismerősöm honlapjába, aki mindenféle alternatív gyógyászati módszerekkel foglalkozik. Meg is beszéltük, hogy januárban megmasszíroz, de hát, ugye, kénytelen voltam SMS-ben értesíteni a kellemetlen affér után, hogy ez most bizonytalan időre elhalasztódik. Ő perceken belül felhívott, kikérdezett, majd mosolyogva megállapította, hogy pont most van szükségem egy kis energiára, akupresszúrára és minden egyéb jótékony hatású érintésre. Délután eljött, és bő félóra alatt talpra állított - szó szerint. Teljes bizalommal adtam át magam az érintéseknek, a nyomkodásnak. Néha azt kérte, csak dőljek bele a karjába, ne én dolgoztassam az izmaim, csak engedjek neki, hagyjam, hogy irányítson, húzzon, fordítson. Pontosan olyan volt, mint egy jó dom: figyelmes, gondoskodó, nyugodt, érzékeny. Jó, az azért mosolyogva elhangzott a szájából, hogy "nem árt némi szadista beállítottság ehhez a dologhoz, különben nem bírnám elviselni, mekkora fájdalmat okozok bizonyos mozdulatokkal", mégse volt az egésznek semmi szexuális jellege. Nagyon testi volt és nagyon érzéki, de mégsem szexuális töltetű. A kezelés után felkeltem, felélénkültem, teát főztem. Egészen jól éreztem magam, de azt tapasztaltam meglepve, hogy fájdalmasan lüktetni kezdenek az izmaim a problémás helyen. "Mert most tért vissza beléjük az élet" - mondta csendesen. És belém is akkor tért vissza: a gyógyító érintéstől. És innen nézve már nem baj, hogy sajogva lüktet a szívem...

Kötél általi szabadságra ítéltetve

2009.01.17.

A shibari a több évszázados japán kötözési hagyományra építő, szerte a világon elterjedt bondage stílus. A kötözést Japánban kinbakunak hívják. A hagyományos japán művészeti ágakhoz hasonlóan nagyon fontos része az esztétikum. A shibarit komolyabb szinten művelők általában jutakötelet használnak, de a kender is alkalmas, csak nem olyan szép.

A kötözések egyszerű csomózásokra, kötélvezetésre épülnek, mégis nagyon bonyolult, komplex mintázatok jönnek létre. Alapjai könyvből megtanulhatók, magasiskolája, a függesztéses kötözés viszont csak személyesen sajátítható el a hozzáértőktől. Ez akár egyszerű óvintézkedésnek is tekinthető, hiszen a függesztéses kötözés ugyancsak balesetveszélyes üzem, különösen a levételkor könnyen húzódhatnak, sérülhetnek az izmok. Ilyenkor minden perc számít, nagyon jól jön, ha van egy hozzáértő, aki gyorsan megoldja a kötelet és helyzetet.

A shibari nem feltétlenül jár együtt bármiféle más BDSM vagy szexuális játékkal (nálam pl. eddig egyáltalán nem), mégis, mint cseppben a tenger, benne van a dominancia, az alárendeltség, a fegyelmezés, a fegyelem, a szadizmus, a mazochizmus és a szexuális izgalom is. Feltétlen bizalom szükséges hozzá mindkét fél részéről. Kicsit olyan, mint az örvény, ha kapálózol, csak még jobban alámerülsz a fájdalomban. Felfüggesztve lenni annál jobban fáj, minél kevesebb helyen vagy felfüggesztve, és minél nagyobb a súlyod, a levétel pedig mindenképpen fáj. Szokás a nemi szervek, az erogén zónák közvetlen ingerlése is a kötelekkel.

A shibari számomra hasonló, mint másnak a sziklamászás: megszenvedni az igazi élményért. Mámorító megszenvedni a lebegésért, a repülésért, természetes, organikus kemény drog, a lebegés és a fájdalom izgalommal összekeveredett elegye.

Hintázom a Hold ezüstgyűrűjén, a kötélsugarakon...

B-terv (az első alternatíva)

A blogot eredetileg egy partnerkereső portálon kezdtem el írni néhány hete, a barátaim javaslatára klónoztam itt. Az első néhány bejegyzés ezért az utóbbi hetekben ott már megjelent szösszenetek mezei importja lészen...

2009.01.17.

Amikor a partnerkereső oldalon legutóbb, a tavalyi év vége felé nyíltan kerestem, ez volt a reglapom hosszú évek munkájával kicsiszolt szövege:

"Szellemi, testi-lelki barátot keresek független, nagyon okos, művelt, értelmiségi 32-45 éves, testben és lélekben fiatalos, nem túlsúlyos, szexuálisan domináns férfi személyében. Független, határozott, emancipált, de szeretetre, gondoskodásra vágyó, attraktív nő vagyok. Biztos egzisztenciájú, a munkában is sikeres, inspiráló barátra vágyom.

A szexben a kreativitás, a szenvedély és a fantázia érdekel, valamint a finom, érzékeny, ugyanakkor mocskos BDSM, a korlátok és a túlzott formalitások nem. A BDSM számomra ínyenc, finom, bizarr játék, az ösztönvilág kiteljesedése, ahol a számomra kedves férfi odaadó, fantáziadús, kéjenc kis szubkurvája lehetek, erős és tartós kapcsolat esetén akár használtatással is, ha ez a vágy közös bennünk. Sajnos, a szenvedélyeim között az erős dohányzás is megtalálható:)). Szeretem az irodalmat, a színházat, a mozit, az alternatív rockzenét, a táncot, a finom ételeket és italokat, a jó humort meg a nagy beszélgetéseket (és utána, ugye, beszélgetni is kell. Sőt, előtte és akár közben is).

Számomra alapvető a szellemi-lelki kötelék, emberi kapcsolatot keresek, kizárólag szexpartner nem érdekel. Időt, szeretetet, törődést, szellemi partnerséget és inspirációt adok és igénylek, és ezt komolyan gondolom. Nem festem ugyan rózsaszínűre az érzelmeim, de a hervasztóan kidekázott, hideg adok-kapok sem az én világom.

Ha megfelelsz a fentieknek, és hozzám hasonló női barátot keresel, kérlek írj magadról, a gondolataidról, az érdeklődési körödről, a vágyaidról (kizárólag az utóbbi szintén nem érdekel, válasz nélkül hagyom - elég változatos és elég intenzív szexuális vágyaim vannak, de korbács, pálca, kötözés, fenéknyalás, orális, normál és anális szex csak a megfelelő jelöltnek jár, és nem ezzel kezdem az ismerkedést:)).

Idő hiányában csak tartalmas, az érdeklődésemet felkeltő levelekre tudok válaszolni, kérem, hogy másmilyen levelekkel ne keressetek. A pársoros, üres, tartalmatlan vagy szellemileg érdektelen leveleket automatikusan válasz nélkül hagyom.

(És shibari mindörökké!:))"

Sok levelet kaptam a keresés évei során, hogy jó, jó, tudja, hogy ő nem felel meg a hirdetésben foglaltaknak, de nem(-e:)) lehetne-e addig, mégis, érezzük jól magunkat, carpe diem, stb. Elszánt és reménytelenül nőies gondolkodású naívaként mindig azt válaszoltam: nem, én tudom, mit keresek, tényleg ezt keresem, sajnálom. Néhány hónapja azonban a naíván felülkerekedett az alter-ego, és végiggondoltam, létezik-e "érezzük jól magunkat" alternatíva.

Megkövetem Önöket, egykori kedves levelezőpartnereim, Önöknek igaza volt, létezik. Éppen úgy, ahogy a Hair egyik bűbájos, hosszú hajú szereplője állította, hogy bár nem meleg, de Mick Jaggert azért nem rúgná ki az ágyából, én sem rúgnám ki Jávor Pál 2009-es cyberpunk-értelmiségi változatát, bár nem vagyok a kalandok híve. Legyél jóképű, szikrázóan intelligens, okos, művelt, szórakoztató, férfias, kedves, gondoskodj az esti programról, hívj meg egy jó vacsorára, bűvölj el annyira, hogy felkísérhess a búvóhelyedre, legyél érzékeny, fantáziadús, dinamikus, potens, élvezd az orgazmus utáni ellágyulás csendes, összebújós perceit, majd előzékenyen vidd haza a hölgyet.

Karinthynak igaza lehetett abban, hogy "férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit." Csak attól tartok, nem ugyanazt értjük az alatt sem, hogy mikor kapjuk meg a másikat. A nőknek általában kell (legalább:)) egy férfi, akit teljes egészében megkapnak maguk mellé: társnak, barátnak, szeretőnek. Ha ez nem megy, akkor nincs ló szamár is jó alapon egy estére az alfahím is jöhet. De minden más többnyire csak félresikerült emlékeket, értelmetlen csalódottságot és kínos-kínzó hiányérzetet szül. Mindkét oldalról kár a gőzért (aztán mégis megtesszük időnként: unalomból, kiéhezettségből, vagy csak mert túl erősen sütött a nap ...de minek). (Mindez persze nem igaz a párjuk mellől keresgélő hölgyekre, de hát nekik már megvan az egy férfi, aki teljes egészében az övék, azaz talán mégis.)

Egyszóval a gyevi bíró esetemben Jávor Cyperpunk Einstein Pál, és ő bátran jöhet még a Föld, kaland, valamint az ilyesmi mellé. És shibari mindörökké:).