Sóhajtásnyi szünet

2009.01.23.

Betegen minden más. Egyszerre élesebb és tompább a világ. Nagyon leszűkül és kiélesedik azokra mindennapi rutinokra, szükségletekre, amiket máskor öntudatlanul csinálsz végig, mindenféle erőfeszítés nélkül. Lélegzetet venni megpróbáltatás, lemenni a boltba kimerítő, hátradőlni vagy felülni kész kálvária. Ez felemészti az energiáid nagy részét, ezekre összpontosítasz, fegyelmezed magad, hogy végigcsináld, hogy ne törj le attól, hogy alig-alig vagy most ennél többre képes. Persze, próbálod mellette elvégezni azt, amit már bevállaltál és lemondhatatlan, illetve próbálod fenntartani a normális működés látszatát, meg készülsz a szebb jövőre:).

Éppen ezért itt is igyekszem kommunikálni, ismerkedni annyira, amennyire bírok, de belül mosolygok: most valahogy nagyon másnak látszik ez a világ is. Őszintén szólva, ilyenkor nehéz felvenni a fétisdíva megszokott szerepét, nehéz játékosan, könnyedén évődni. Olyan, mintha vastagon korrektoroznám a szem alatti árnyékokat, kicsattanóan egészséges, fényes piros szájfényt mázolnék az ajkaimra, vagy túlzóan bronzbarna púderrel és harsányan élénkszínű pirosítóval leplezném az arcom sápadtságát. Valahol mégis erőltetni a megszokott működést - ahogy nagyon tisztelem nagyapáinkat azért, mert minden reggel megborotválkoztak a lövészárokban. A háborúban is rendet kell tartani, a bajban is erős védőbástyája a normalitásnak a rutin rituális imitálása, avagy nőiesen: a leheletnyit eltúlzott smink a betegágyban.

Mégis - a szívem mélyén olyan fájdalmasan tisztán látom, hogy most igazából csak szeretetre, törődésre, érintésre, gondoskodásra van szükségem. Mit bánom én az összes szexuális izgalmat - sőt, nem is az enyémet, hanem mások szexuális izgalmát -, amikor csak esendő, sérülékeny ember vagyok. Amikor a fájdalom együtt lüktet a szívemmel. A levelek és a szándékok nagy része fakó, színtelen, önző, amire semmi, de semmi szükségem. Mindenkit tiszteltetek, de a többség olyasmit kínál, sőt, tukmál, ami nekem nem kell, nem jó, csak róla szól, még ha ennek ő nincs is tudatában. Pőrén vagyok most együtt a hiánnyal, a társkapcsolatból körém font szeretetháló hiányával, és didergek...

Mégis, amint kicsit jobban lettem az első kezelés után, rögtön befűzettem magam a tűzpiros új lakkfűzőmbe. Magasabbra a tetőt, ácsok, azaz holnap reggel erősebb vonalat rajzolok a csillámló éjfekete tussal a virtuális szemem fölé...